Product- und Technology Development at tesa

Termék- és technológiafejlesztés

A ragasztástechnológia lenyűgöző világa

Időnként nehéz alkatrészeket kell összekötniük évtizedekig keresztül. Időnként azokat a kötéseket nyom nélkül kell eltávolítani. Némelyik sokkal vékonyabb, mint egy hajszál. Egyesek pedig lengéscsillapítóként szolgálhatnak. Szükség esetén vezetniük kell az áramot, vagy éppen védeniük ellene. A fény- és hőgazdálkodás szintén feladatuk lehet. Manapság a ragasztószalagok többféle képességgel rendelkeznek, és gyakran „láthatatlanul” végzik nehéz munkájukat. Bármennyire is sokrétűek a funkcióik, a mögöttük lévő fejlesztési folyamat ugyanolyan lenyűgöző. Merüljön el a tesa ragasztástechnikájának széles világában! 

125 éves sikertörténet

Multinacionális vállalatként a tesa 125 éves tapasztalattal rendelkezik a ragasztók fejlesztésében és gyártásában, valamint a bevonástechnikában. A vállalat filozófiájának mindig is elengedhetetlen része volt az innovatív termékek és szolgáltatások nyújtása. Ma a tesa értékesítésének több mint 20%-át öt évnél fiatalabb ragasztószalagos megoldásokkal generálja. Az innovációk meglehetősen sok helyen kerülhetnek előtérbe: vállalaton belüli technológiák fejlesztésével, folyamatok optimalizálásával, külső partnerekkel való együttműködés során vagy erőforrások, például energia és nyersanyagok megtakarításával – és leginkább a vállalat magasan képzett munkatársainak nemzetközi hálózatán keresztül. 

A szalagtervezés művészete

Csak fogjon valamilyen ragasztóanyagot, kenje szét egy hordozóanyagon, például fólián, szöveten vagy papíron – és tegyen rá egy fedőlapot. Kész! Első látásra a ragasztószalag gyártása nem tűnik túl bonyolul feladatnak: sok olyan dolog azonban, amely könnyen kivitelezhetőnek tűnik, valójában sok munkát és rengeteg szakértelmet igényel. Ezt már az is nyilvánvalóvá teszi, hogy a ragasztószalagokkal szemben támasztott követelmények igencsak eltérőek lehetnek: Néhányuknak ki kell elégíteniük a legmagasabb követelményeket, például évtizedekig ellen kell állniuk a hideg, a hő, az eső és az UV-sugárzás hatásainak. Más szalagokban a ragasztóréteg-mátrixnak még további funkciókat is el kell látnia, mint például az ütések elnyelése vagy az áram vezetése. A tesa által jelenleg okostelefonokhoz gyártott legvékonyabb kétoldalas ragasztószalag mindössze három mikrométeres – ez tizenhatszor vékonyabb, mint egy emberi hajszál! Ugyanakkor a legvastagabb habosított tesa szalagok, amelyeket többek között az építőiparban használnak, több mint 5 000 mikrométer, azaz öt milliméter vastagok.

Az ipari területeken a tesa mindig is olyan elismert vállalat volt, amely bizonyított tapasztalattal rendelkezik a ragasztó- és ragasztószalag-tervezés terén. Ez magában foglalja a know-how-t a polimerizáció, az összetétel (vegyítés) és a meglévő ragasztórendszerek módosítása tekintetében is. Ezek az alapvető kompetenciák lehetővé teszik számunkra, hogy sokféle iparágnak kínáljunk széles termékportfóliót, különböző technológiai platformok alapján.

3_Die-hohe-Kunst_bearb_V2

A jövőt 3D-ben nyomtatják

Az innovatív ragasztószalagok fejlesztéséhez és gyártásához a fizika, a kémia, a mérnöki tudomány és a kreativitás megfelelő elegyére van szükség. A ragasztók általában természetes vagy szintetikus gumi vagy akrilát alapúak. Míg korábban a gyártási folyamatban nagy mennyiségű szerves oldószert használtak, manapság ezeket az oldószereket gyakran újrahasznosíthatják, vagy – akárcsak az extrudált ragasztóknál – teljesen elhagyhatják. Így takarékoskodunk az erőforrásokkal és védjük a környezetünket. A technológiafejlesztés terén a vállalat arra törekszik, hogy a trendeket korán felismerje, és azokat rögtön piacképes termékekké alakítsa. Például a tesa optikailag átlátszó ragasztófóliákat állít elő a németországi hamburgi üzem tisztaszoba egységében, okostelefonok és navigációs készülékek kijelzőin történő használatra. A gyártólétesítmény levegője százszor tisztább, mint egy hegycsúcson, így gyakorlatilag nincsenek porszemcsék az erősen átlátszó fóliákon. Újabb tisztaszoba épül jelenleg a kínai szucsoui üzemben. 

3D Print at tesa

Továbbá izgalmas perspektívák vannak a 3D nyomtatás terén is. Eddig ipari szinten csak olyan hordozóanyagokat lehetett teljes hosszában bevonni egy vegyületréteggel, amelyek vastagsága minden ponton azonos volt. De mi történik, ha a ragasztandó alkatrészek különböző magasságokkal és mélységekkel, sarkokkal és élekkel rendelkeznek? A jövőben erre a célre személyre szabott tesa 3D ragasztásos megoldások lesznek elérhetőek. Szakembereink már teljes sebességgel dolgoznak ezen a projekten... 

A 21. század kötéstechnológiája

Sok szakértő – például a Fraunhofer Gyártástechnológiai és Alkalmazott Anyagkutatási Intézetben (IFAM) – a ragasztószalagokat a jövő kötéstechnológiájának tekinti. Más módszerekhez, például hegesztéshez, szegecseléshez és csavarozáshoz képest a szalagok számos előnyt kínálnak: például nem károsítják a kiváló minőségű felületeket, de kíméletes módszert kínálnak az anyagok egymással való „összeházasítására”. A következő szabály érvényes: minél nagyobb a különbség a ragasztandó anyagok között, annál jobban teljesítenek a ragasztószalagok. Ezenkívül a „pehelysúlyúak” kevés helyet foglalnak el – ez fontos érv olyan ágazatokban, mint az autóipar, ahol minden gramm számít az e-mobilitás és a hatótávolság szempontjából.

 

A termelési folyamatok optimalizálásakor a tesa többsávos megközelítést alkalmaz: Egyrészt az üzemek világszerte szakadatlanul dolgoznak folyamataik és rendszereik folyamatos fejlesztésén. Felszerelésük a legkorszerűbb. Számos nagy teljesítményű gyártási technológiát fejlesztenek ki a tesa cégek, és kizárólag a csoporton belül alkalmazzák azokat. Annak érdekében, hogy a dolgok így maradjanak, a tesa éves árbevételének körülbelül öt százalékát termék- és technológiafejlesztésbe fekteti. A Hamburg közelében lévő norderstedti központjában a tesa többek között egy olyan korszerű technológiai központtal rendelkezik, ahol el lehet végezni a kezdeti gyártási kísérleteket, sőt kis sorozatban gyártani is lehet. A gyártás megfelel azoknak a magas követelményeknek, amelyeknek az autóipar beszállítóinak meg kell felelniük (ISO/TS 16949).

The facination of bonding

Másrészt a tesa egyik alapvető kompetenciája az innovatív ragasztószalagos megoldások alkalmazása, abból a célból hogy az ügyfelek termelési folyamatait hatékonyabbá tegye. Például az autókarosszériák technológiai lyuktakarásának automatizálása egy robotgyártóval együttműködve. Eddig az autóipari dolgozóknak manuálisan kellett befedniük akár 220 lyukat is dugókkal vagy öntapadó darabokkal.   

A polimerek elemzése (tapadó cementek porlasztása)

Infravörös spektroszkópia, mikro-komputertomográfia, pásztázó elektronmikroszkópia, reológia: az ilyen kifejezések és a hozzájuk tartozó, hét számjegyű euró értékű berendezések valószínűleg gyakoribbak a nagy egyetemi kórházakban, mint egy olyan cégnél, mint a tesa. Ahhoz azonban, hogy a ragasztókat részletesen megértsük, megfeleljünk az ügyfelek igényeinek, vagy hogy teljesen új felismerésekkel ösztönözhessük az innovációkat, elengedhetetlen egy központi elemzési részleg megléte, kiváló szakértőkkel, módszerekkel és felszerelésekkel – és ez a tesa egyik sikertényezője.

 

Végül a technológia és a termékfejlesztők elméletileg – néhány paraméter egyszerű módosításával – képesek több mint egymillió különféle ragasztó kifejlesztésére – az enyhén tapadótól az el nem távolíthatóig, a puhán habosítottól a „deszkakeménységűig”. Ma kereskedelmi forgalomban körülbelül 250-et használnak nagyobb mennyiségben. Aktuális példa az analitikai gyakorlatból: míg az autóvásárlók Európában kedvelik az új jármű tipikusan szintetikus illatát, ez a kínaiak számára abszolút elfogadhatatlan. Ott az új autóknak semleges illatot kell árasztaniuk: „Alacsony illatszint” a neve az ázsiai ipar követelményének. Ez nagy kihívás a vegyi termékek gyártói számára, amelyet a tesa, szakértőinek köszönhetően, képes kezelni. Tudta-e? A norderstedti elemzőcsoport még egy több mint 2 500 éves rejtélyt is meg tudott oldani a bibliai „Bábel tornya” kapcsán.

6_Foto_tesa_Pharma_bearb_V2

Az innovációs folyamatok ellenőrzése

Egy ember ül egy laboratóriumban, fortyogó anyagok előtt, és hirtelen ihletet kap – így kezdődik egy szenzációs termék története. Vagy egy kísérlet kudarcot vall, de váratlanul valami ötletes dolog rajzolódik ki. Így néz ki a feltalálók munkavilága – legalábbis a filmeken. Annak ellenére, hogy ez tényleg meg szokott történni, ennek kevés köze van a modern innovációs folyamatok szisztematikus irányításához. Hogyan találhatunk „intelligens” megközelítéseket, a vállalaton belül létrehozott, összeállított, minősített és továbbfejlesztett ötleteket, hogy a végén piacképes termék szülessen belőle, és jelentősen hozzájáruljon a hozzáadott értékünkhöz? E bonyolult kérdések megválaszolására a tesa szisztematikusan és sikeresen működteti az innovációmenedzsmentet. Az agilis munkamódszerek és a modern projektmenedzsment biztosítja, hogy az ügyfelek még gyorsabban kapják meg pontosan a nekik szükséges megoldást.

 

Sőt, a tesa egyre inkább támaszkodik az úgynevezett nyílt innovációs platformokra. Ide tartoznak az „ötletgenerátorok” és az együttműködő partnerek, akik sajátos szaktudásukkal jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a ragasztástechnika lehetőségei a jövőben is szinte korlátlanok legyenek.

Sustainability Report

A tudás összevonása

Több mint 600 tesa alkalmazottat Németországban, Kínában és az Egyesült Államokban – köztük különböző területeken dolgozó számos vegyészt, fizikust és mérnököt – az hajtja, hogy az ötleteket új termékekké és rendszermegoldásokká alakítsák, és a meglévő termékeket folyamatosan fejlesszék. Ezenkívül folyamatban vannak olyan projektek külső együttműködő partnerekkel és elismert egyetemekkel, amelyekből már számos doktori disszertáció is megjelent. Az új digitális eszközök fokozott használata és a határokon átnyúló munka az agilis csapatokban biztosítja, hogy a szakértők tudása összegyűljön a fejlesztési központokban. A termékpaletta folyamatosan bővül, ami azt jelenti, hogy egyre több jövőorientált iparágnak nyílik lehetősége arra, hogy a tesa ragasztóalkalmazásait saját céljaira használja. 

Az ügyfelek bevonása

A tesánál ügyfeleink a legfontosabbak. Sok vállalat tesz ilyen kijelentést, de a tesa-csoportnál az ügyfelek közelsége tényleg nem csupán szlogen. A németországi, kínai és egyesült államokbeli ügyfél-megoldási központokban (CSC) az üzleti partnereknek nemcsak új ragasztószalagok „közvetlen közelről” történő tesztelésére és megtapasztalására van lehetőségük. Az ügyfelek aktívan részt vesznek a meglévő termékpaletták továbbfejlesztésében és az innovációs folyamatokban is. Mivel a tesa alkalmazástechnikai szakemberei és ügyféloldali partnereik közvetlen kapcsolatban vannak egymással, gyorsan megtudhatják, hogy a ragasztószalagnak milyen követelményeknek kell megfelelnie. Bizonyos esetekben vannak olyan közös projektcsoportok is, amelyek kulcsfontosságú nemzetközi ügyfelekkel dolgoznak az optimális megoldáson – és gyakran előre jelzik a trendeket, vagy új normákat állítanak fel. A tesa nemrégiben egy ilyen közös labort hozott létre Dél-Koreában. A tesa elektronikai részlege a kínai CSC munkatársaival szoros együttműködésben a laboratórium nemcsak szolgáltatásokat kínál a régió ügyfeleinek, hanem úttörő munkát is végez az üzleti partnereknek szánt innovatív, funkcionális ragasztószalagok fejlesztése terén világszerte.      

NICHT AKTUELL Our Focus Our Customers

A digitalizálás lehetőségei

Értékesítőink évtizedek óta állandó kísérője egy termékmintákkal és különféle prospektusokkal degeszre tömött bemutató táska. Még ma is nagy érték, ha „élőben” kézbe lehet venni, és ki lehet próbálni a ragasztószalagokat. A digitális eszközök és szolgáltatások iránti igény azonban nagyobb, mint valaha: fontos, hogy a termék- és technológiafejlesztés során a naprakész információkat, például a vizsgálati eljárások eredményeit több ezer kilométer távolságból is meg lehessen osztani és ki lehessen értékelni, illetve hogy a világ minden táján jelen lévő ügyfeleink számára releváns számokat, adatokat és tényeket a lehető leggyorsabban biztosítsuk. 

A tesa már a korai szakaszban felismerte az „Ipar 4.0” és a digitalizálás kínálta lehetőségeket. Cégünk kihasználja a rendszerek és folyamatok harmonizált és intelligens hálózatba szervezését, a legújabb kommunikációs technológiák is kamatoztatva. A digitális átalakítás lehetővé teszi többek között a vásárlói igények korábbi felismerését, az innovációk felgyorsítását, a gépek jobb kihasználását, az áruáramlás és a teljes ellátási lánc optimalizálását, még fenntarthatóbb fellépést minden szinten – és az ügyfelek erőteljesebb és okosabb bevonását a fontos folyamatokba. Például a virtuális valóság (VR) szemüveg használata a különböző területeken már most is biztosítja a kiszolgálás magasabb szintjét. A jövőben a mesterséges intelligencia (AI) használata fontos szerepet játszik majd a tesánál az adatelemzésben és az optimális terméktervezésben. 

10_Inside-2_2019-(1)_bearb_V1

Az erőforrások fenntartható felhasználása

Egy egyszerű tény tagadhatatlan: a tesa vegyipari vállalat – és mindig is az marad. Emiatt a tesa-csoport egyre inkább tudatában van annak, hogy mekkora felelőssége van abban, hogy különösen hangsúlyos lépéseket tegyen a fenntarthatóság terén. És semmiképpen sem csak azért, mert a téma egyre fontosabbá válik mind az ügyfelek, mind a nagyközönség számára. A tesa mindig nagy erőfeszítéseket tett a környezetbarát gyártási technológiák alkalmazására, például az oldószerek felhasználásának csökkentésére, valamint a CO₂-lábnyom folyamatos csökkentésére,  az energiatakarékossági intézkedései révén. Például 2001 és 2019 között a cég csaknem megfelezte a végtermékre jutó tonnánkénti CO₂-kibocsátás és oldószer mennyiségét. 

A VOC-kibocsátás értéke ráadásul 92%-kal csökkent. A „Fenntarthatósági program” három fő területet foglal magában: először is, a tesa 2025-ig meg akarja duplázni a fenntartható termékei arányát. Ebben az összefüggésben a meglévő nyersanyagokat megújuló vagy újrahasznosított anyagoknak kell felváltaniuk anélkül, hogy ez befolyásolná a termék tulajdonságait. Másodszor, a jövőben a tesa kizárólag megújuló forrásokból kíván villamos energiát vásárolni. Harmadszor pedig: az egész ellátási láncnak még fenntarthatóbbá kell válnia. Erre a célra kifejezett beszállítói értékelési programot hoztak létre. További információk a „Fenntarthatóság” témáról itt olvashatók.

Welt-illustration_201027_V5