Cookie-k és harmadik felek egyéb eszközinek használata

A honlapjaink működését javító cookie-k
A cookie-k használatának egyik célja honlapjaink használatának jobb megértése, és ezáltal azok vonzóbbá tétele, tartalmi és funkcionális fejlesztése. A cookie-k segítségével meghatározható például, hogy a honlapunk mely oldalait látogatják és mely tartalmak iránt érdeklődnek a felhasználók. Ennek érdekében cookie-kat és más technológiákat alkalmazunk. Ilyen úgynevezett „saját” (first party) cookie-kkal nyomon követhető például, hogy hány látogatás történik egy oldalon, hány aloldalt tekint meg a látogató, mennyi időt tölt a honlapjainkon, milyen sorrendben látogatja meg az oldalakat, milyen keresőkifejezésekkel jutott el a honlapunkra, mely országból, régióból, illetve – ha releváns – mely városból kereste fel a honlapunkat, milyen operációs rendszert és internetböngészőt használ milyen nyelvi beállítással, illetve milyen arányban látogatják meg a honlapjainkat mobil eszközökön keresztül a felhasználók. 

Harmadik felek további funkciókat biztosító eszközei
Ezenkívül harmadik felek olyan eszközeit és beintegráltuk a honlapunkba, amelyek további funkciókat és működéseket tesznek lehetővé (például online térképszolgáltatásuk, chat asszisztensek, videószolgáltatók). Ezen eszközök használatához rendszeresen továbbítani kell az Ön IP címét egy harmadik fél szolgáltató részére, amely vagy a mi megbízásunkból kezeli az Ön adatait, vagy saját felelősségére tárolja azokat.

Adattovábbítás nem biztonságos harmadik országokba
Olyan, az EU-n kívüli harmadik országokban működő szolgáltatókat is igénybe veszünk, ahol nem biztosított az adatok megfelelő szintű védelme, ami az alábbi kockázatokkal jár: Hatóságok tájékoztatás nélküli hozzáférése az adatokhoz, érintetti jogok biztosítottságának hiánya, jogorvoslat hiánya, ellenőrizhetetlenség. A cookie-k használatára figyelmeztető bannerben adott hozzájárulásával Ön ezt elfogadta a GDPR 49. cikk (1) pontja szerint.

Feltétlenül szükséges cookie-k és eszközök

Ezekre a cookie-kra és eszközökre honlapunk megjelenítéséhez mindenképpen szükség van, ezért nem lehet őket letiltatni. Amennyiben ebben a körben személyes adatok kezelésére is sor kerül, annak jogalapja az Ön GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti, a honlap eléréséhez fűződő jogos érdeke.

tesa

Rögzíti, hogy a felhasználó interakcióba lépett a tesa.com oldalon elhelyezett cookie be/kikapcsoló modullal.

Név Időtartam Magyarázat
cookies_informed 10 Évek

Rögzíti, hogy a felhasználó interakcióba lépett a tesa.com oldalon elhelyezett cookie kapcsolóval.

cookies_analytics 10 Évek

Rögzíti a „Funkcionális és teljesítmény” cookie kategória állapotát

cookies_marketing 10 Évek

Rögzíti a „Reklámcélú” cookie kategória állapotát

preferred_locale 10 Évek

Elmenti a kiválasztott honlap címét.

PHPSESSION 2 Évek

Azonosító, amely lehetővé teszi a felhasználói munkamenet kezelését

press-cart-<id> 2 Évek

Azonosító, amely biztosítja a sajtótermékek letölthetőségét.

Funkcionális és teljesítmény cookie-k és eszközök

Ezen cookie-k és eszközök használatával további funkciókat kínálunk a honlapon és mérjük a felhasználók tevékenységét. A felhasználói tevékenységeket elemezve folyamatosan fejlesztjük és felhasználóink igényeihez igazítjuk a honlap tartalmát. Személyes adatok kezelésére, ha releváns, csak a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti hozzájárulása esetén kerül sor, melyet a cookie-k használatára figyelmeztető bannerben adhat meg.

tesa

Rögzíti, hogy a felhasználó interakcióba lépett a tesa.com oldalon elhelyezett cookie be/kikapcsoló modullal.

Név Időtartam Magyarázat
search-history A munkamenet vége

A felhasználó által a tesa honlapon indított keresések.

Google Analytics

Amennyiben a honlapunkra látogatva a GDPR 6. cikkének 1. pontja szerint hozzájárulását adta a böngészési tevékenységet követő cookie-k használatához, honlapunkon az Ön hozzájárulása alapján a Google LLC („Google”) Google Analytics nevű internetes analitikai szolgáltatását használjuk. A Google Analytics úgynevezett Cookie-kat (websütiket) használ. A Cookie-k szöveges fájlok, amelyek eltárolódnak a felhasználó számítógépén, és lehetővé teszik számunk a a honlap használatának elemzését. A honlaphasználattal kapcsolatban a Cookie-k által létrehozott információk (az Ön rövidített IP címét is beleértve) egy az USA-ban található Google szerverre kerül továbbításra és ott eltárolásra. A Google ezeket az információkat a honlaphasználat értékelése, a honlapon végzett tevékenységekről a honlapszolgáltató részére történő jelentések készítése, valamint a honlap és az internet használatával összefüggő egyéb szolgáltatások nyújtása céljára használja. Ezenkívül a Google Harmadik felek részére is továbbíthatja ezeket az információkat, amennyiben a jogszabályok ezt írják elő, vagy ha ezeket az adatokat a Google megbízásából Harmadik felek kezelik. A Google nem kapcsolja össze az Ön IP címét a Google-től származó egyéb adatokkal. 

Amennyiben Ön hozzájárult a tevékenységét követő cookie-k használatához, de a későbbiekben vissza kívánja vonni hozzájárulását, azt a jelen honlapon található „Cookie beállítások” módosításával teheti meg (lásd a jelen Cookie Szabályzat felső részében elhelyezett gombot). Ezenkívül úgynevezett bővítményt (add-on) is telepíthet böngészőjében. A következő link a Google honlapján található bővítményhez vezet: http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de. Másik lehetőség a Cookie-k letiltása a böngészőben (az erre vonatkozó útmutatót lásd a „Cookie-k letiltása” cím alatt).

Név Időtartam Magyarázat
_ga 2 Évek

A felhasználók megkülönböztetésére szolgál

_gid 24 Órák

A felhasználók megkülönböztetésére szolgál

_dc_gtm_<id> 1 Perc

A kérések korlátozására szolgál, ha a Google Analytics a Google Tag Manageren keresztül kerül telepítésre.

AMP_TOKEN 1 Év

Tartalmaz egy tokent, amelynek segítségével lekérdezhető az ügyfélazonosító (ID) az AMP Client ID szolgáltatásból. További lehetséges értékek: letiltás (opt-out), folyamatban lévő kérés, valamint az AMP Client ID szolgáltatásból történő ügyfélazonosító-lekérdezés hibája.

_gali A munkamenet vége

A Google Analytics több cookie-t is ír a felhasználói viselkedés elemzése céljából, ezek  azonban nem gyűjtenek felhasználó-specifikus adatokat. 

_gat_ 10 Percek

Youtube

A tesa alkalmanként YouTube videókat integrál honlapjába. A YouTube cookie-használatára a Google adatvédelmi szabályzatai irányadóak. Bővebb tájékoztatásért olvassa el a YouTube Cookie szabályzatait.

Név Időtartam Magyarázat
PREF 2 Évek
VISITOR_INFO1_LIVE 8 Hónapok
YSC A munkamenet vége
ACTIVITY A munkamenet vége
_utma 2 Évek
_utmz 6 Hónapok
dkv 60 Napok

Reklámcélú cookie-k és eszközök

Ezen cookie-k és eszközök segítségével ajánlásokat jelenítünk meg a honlapunkon, valamint a termékeinket reklámozó hirdetéseket reklámpartnereink honlapjain. Felhasználóként előnye származik abból, ha engedélyezi a használatukat, mivel ez esetben olyan ajánlásokat, reklámokat vagy tartalmakat jelenítünk meg Önnek, amelyekről böngészési magatartása alapján úgy ítéljük meg, hogy megfelelnek az érdeklődésének, így ritkábban találkozik majd véletlenszerű hirdetésekkel, illetve olyan tartalmakkal, amelyek valószínűleg kevésbé érdeklik Önt. Személyes adatok kezelésére ebben a körben csak a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti hozzájárulása esetén kerül sor, melyet a cookie-k használatára figyelmeztető bannerben adhat meg.

Google Analytics

Amennyiben a honlapunkra látogatva a GDPR 6. cikkének 1. pontja szerint hozzájárulását adta a böngészési tevékenységet követő cookie-k használatához, honlapunkon az Ön hozzájárulása alapján a Google LLC („Google”) Google Analytics nevű internetes analitikai szolgáltatását használjuk. A Google Analytics úgynevezett Cookie-kat (websütiket) használ. A Cookie-k szöveges fájlok, amelyek eltárolódnak a felhasználó számítógépén, és lehetővé teszik számunk a a honlap használatának elemzését. A honlaphasználattal kapcsolatban a Cookie-k által létrehozott információk (az Ön rövidített IP címét is beleértve) egy az USA-ban található Google szerverre kerül továbbításra és ott eltárolásra. A Google ezeket az információkat a honlaphasználat értékelése, a honlapon végzett tevékenységekről a honlapszolgáltató részére történő jelentések készítése, valamint a honlap és az internet használatával összefüggő egyéb szolgáltatások nyújtása céljára használja. Ezenkívül a Google Harmadik felek részére is továbbíthatja ezeket az információkat, amennyiben a jogszabályok ezt írják elő, vagy ha ezeket az adatokat a Google megbízásából Harmadik felek kezelik. A Google nem kapcsolja össze az Ön IP címét a Google-től származó egyéb adatokkal. 

Amennyiben Ön hozzájárult a tevékenységét követő cookie-k használatához, de a későbbiekben vissza kívánja vonni hozzájárulását, azt a jelen honlapon található „Cookie beállítások” módosításával teheti meg (lásd a jelen Cookie Szabályzat felső részében elhelyezett gombot). Ezenkívül úgynevezett bővítményt (add-on) is telepíthet böngészőjében. A következő link a Google honlapján található bővítményhez vezet: http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de. Másik lehetőség a Cookie-k letiltása a böngészőben (az erre vonatkozó útmutatót lásd a „Cookie-k letiltása” cím alatt).

Név Időtartam Magyarázat
_gac_<id> 90 Napok

Kampánnyal kapcsolatos információkat tartalmaz a felhasználóra vonatkozóan. Amennyiben Ön összekötötte a Google Analytics és a Google Ads fiókokat, a Google Ads honlap konverziós címkéi el fogják olvasni ezt a cookie-t, kivéve, ha kikapcsolta ezt a lehetőséget (opt-out).

Google Double Click

Ezenkívül, amennyiben Ön a honlapunkra látogatva a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint hozzájárult a reklámcélú cookie-k használatához, hozzájárulása alapján használjuk a DoubleClick-et. A DoubleClick a Google Inc. terméke, amely felhasználó-specifikus reklámozást tesz lehetővé. A reklámszerver feltölt egy cookie-t a felhasználó böngészőjére és adatokat gyűjt a felhasználó honlapon végzett tevékenységeiről. Ezen adatok közé tartozik például az IP cím, a meglátogatott honlapok címe, az alkalmazott keresőszavak és a böngészési magatartás egyéb mutatói.

Amennyiben Ön hozzájárult a tevékenységét követő cookie-k használatához, de a későbbiekben vissza kívánja vonni hozzájárulását, azt a jelen honlapon található „Cookie beállítások” módosításával teheti meg (lásd a jelen Cookie Szabályzat felső részében elhelyezett gombot). Böngészőjének beállításait is módosíthatja. Erre vonatkozóan lejjebb, a „Cookie-k letiltása” cím alatt talál információt. További lehetőségként a következő linken található böngésző bővítmény letöltésével és telepítésével is megakadályozhatja a cookie-k által generált és az Ön honlaphasználatára vonatkozó személyes adatainak kezelését: https://www.google.com/settings/ads/plugin?hl=en.

Név Időtartam Magyarázat
IDE 1 Év
test_cookie 15 Percek

HotJar Web Analytics Service

Amennyiben Ön ehhez a GDPR 6. cikkének (1) bekezdés a) pontja szerint hozzájárulását adta, ez a honlap a Hotjar Limited (Level 2, St Julian’s Business Centre, 3, Elia Zammit Street, St Julian’s STJ 1000, Málta) HotJar nevű analitikai szolgáltatását használja a felhasználhatóság és az ügyfélélmény javítása érdekében. Rögzítésre kerülhetnek az egérkattintások, valamint az egérrel végzett és a görgetőmozgások, Illetve a billentyűleütések is. Hozzájárulását a cookie beállítások módosításával bármikor visszavonhatja.

A HotJar szolgáltatást úgy is letilthatja, ha felveszi a kapcsolatot a HotJarral a https://www.hotjar.com/contact címen, vagy ha megváltoztatja böngészőjének beállításait a „Cookie-k letiltása” cím alatt lejjebb leírtak szerint.

Név Időtartam Magyarázat
_hjClosedSurveyInvites 365 Napok

Hotjar cookie, amely azt követően kerül beállításra, hogy a látogató interakcióba lép egy External Link Survey meghívóval. Arra szolgál, hogy ugyanazon meghívó ne jelenjen meg újra, ha egyszer már megjelenítésre került.

_hjDonePolls 365 Napok

Hotjar cookie, amely azt követően kerül beállításra, hogy a látogató kitölt egy kérdőívet az On-site Survey widget használatával. Arra szolgál, hogy ugyanazon kérdőív ne jelenjen meg újra, ha egyszer már kitöltésre került.

_hjMinimizedPolls 365 Napok

Hotjar cookie, amely azt követően kerül beállításra, hogy a látogató becsukott egy On-site Survey widgetet. Arra szolgál, hogy a widget becsukott állapotban maradjon, amíg a látogató az oldalon navigál.

_hjShownFeedbackMessage 365 Napok

Hotjar cookie, amely akkor kerül beállításra, amikor a látogató becsuk vagy kitölt egy Incoming Feedback visszajelzést. Arra szolgál, hogy az Incoming Feedback azonnal becsukott formában töltődjön be, amikor a látogató olyan másik oldalra navigál, ahol az szintén megjelenik.

_hjid 365 Napok

Hotjar cookie, amely akkor kerül beállításra, amikor a látogató először érkezik egy Hotjar scriptet tartalmazó oldalra. Segítségével a böngésző megőrzi az adott oldalra jellemző, egyedi Hotjar felhasználói azonosítót, és az ugyanazon webhelyen tett későbbi látogatások során tanúsított viselkedés ugyanahhoz a felhasználói azonosítóhoz lesz rendelhető.

_hjRecordingLastActivity A munkamenet vége

Lásd a „Munkamenet eltárolása” (nem pedig a „Cookie-k”) cím alatt. Akkor frissül, amikor elindul a látogató rögzítése, és adatküldés történik a WebSocket-en keresztül (vagyis amikor a látogató olyan műveletet hajt végre, amelyet a Hotjar rögzít).

_hjTLDTest A munkamenet vége

A Hotjar script végrehajtásakor megpróbáljuk meghatározni az oldal host neve helyett használható, legáltalánosabb cookie útvonalat azért, hogy a cookie-kat (ha az releváns) meg lehessen osztani az aldomainek között. Ennek meghatározásához megpróbáljuk a _hjTLDTest cookie-t különböző lehetséges URL alsztringekhez eltárolni, amíg sikerül. Az ellenőrzést követően a cookie törlésre kerül.

_hjUserAttributesHash A munkamenet vége

A Hotjar Identify API-n keresztül küldött Felhasználói Attribútumok a munkamenet időtartamára gyorsítótárba kerülnek, hogy látható legyen, ha egy attribútum módosul és frissítést igényel.

_hjCachedUserAttributes A munkamenet vége

Ez a süti tárolja a Hotjar Identify API-n keresztül küldött Felhasználói Attribútumokat, amikor a felhasználó nincs a mintában. Ezek az attribútumok csak akkor kerülnek elmentésre, ha a felhasználó interakcióba lép a Hotjar Feedback eszközzel.

_hjLocalStorageTest 1 Perc

Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a Hotjar Tracking Script használhat-e helyi tárhelyet. Ha igen, akkor az 1-es érték kerül beállításra ebben a cookie-ban. Az_hjLocalStorageTest-ben tárolt adatoknak nincs lejárati ideje, de létrehozásuk után szinte azonnal törlődnek.

_hjIncludedInPageviewSample 30 Percek

Ez a süti azért kerül beállításra, hogy a Hotjar tudja, hogy az adott látogató szerepel-e az Ön honlapjának oldalmegtekintési limitje által meghatározott adatmintavételben.

_hjIncludedInSessionSample 30 Percek

Ez a süti azért kerül beállításra, hogy a Hotjar tudja, hogy az adott látogató szerepel-e az Ön honlapjának napi munkamenetlimitje által meghatározott adatmintavételben.

_hjAbsoluteSessionInProgress 30 Percek

Ez a cookie a felhasználó első oldalmegtekintési munkamenetének észlelésére szolgál. Ez a cookie által beállított Igaz/Hamis érték.

Optimizely

Az ideális bemutatók és funkciók biztosítása végett szolgáltatásunkat A/B tesztek és többváltozós elemzések alapján fejlesztjük, amelyeket az Optimizely Inc (631 Howard Street, Suite 100, San Francisco, CA 94105) által nyújtott Optimizely webanalitikai szolgáltatás segítségével hajtunk végre. Ez a szolgáltatás cookie-k segítségével azonosítja a látogató böngészőjét és elemzi e honlap használatát, amennyiben Ön a tesa honlapján tett látogatásakor hozzájárult személyes adatainak kezeléséhez.

Ha hozzájárulását a későbbiekben bármikor vissza kívánja vonni, ezt úgy teheti meg, ha módosítja ezen az oldalon a cookie beállításait (görgessen felfelé az oldal tetejére). Igény szerint a böngészőjében is letilthatja a Cookie-k használatát a „Cookie-k letiltása” cím alatt lejjebb ismertetett lépéseket követve. További lehetőség az Optimizely kikapcsolása a következő utasítások szerint: https://www.optimizely.com/de/legal/opt-out/
Arra vonatkozóan, hogy az Optimizely miként kezeli az Ön adatait, a következő helyen talál bővebb információt: https://www.optimizely.com/privacy/. 

Név Időtartam Magyarázat
optimizelyRedirectData 1 Perc

Az Optimizely egy átirányítási kísérlet végrehajtását követően eltárolja az eredeti oldal különböző adatait, hogy az új oldalon is hozzáférhessen azokhoz.

optimizelyEndUserid 6 Hónapok

A látogató egyedi Optimizely azonosítóját tárolja. Egy időbélyeg és egy véletlenszerű szám kombinációja. További információ sem Önre, sem az Ön látogatásaira vonatkozóan nem tárolódik benne.

optimizelyDomainTestCookie 6 Hónapok

Amikor az Optimizely betölt egy adott URL-t, a snippet a cookie elhelyezésével rögzíti az aktuális domaint és felméri a domainek közötti szinkronizálás lehetőségét. A művelet sikeres elvégzését követően a cookie azonnal eltávolításra kerül. 

optimizelyOptOut 10 Évek

Igaz/Hamis értéket tárol, amely megmutatja, hogy a látogató kijelentkezett-e (opt out) az Optimizely felhasználásával végzett kísérletekben való részvételből. A látogató ezt az itt elérhető opt-out eszközzel teheti meg. Ennek a cookie-nak az értéke a snippet „optOut” API callján keresztül is beállítható.

AWSELB A munkamenet vége

Engedélyezi a „sticky session” munkameneteket, ami a RUM szolgáltatásunk egyik feltétele. További információért lásd az AWS terheléskiegyenlítő dokumentációját. Értéke véletlenszerű adat

optimizelyRumLB A munkamenet vége

Az AWSELB cookie attribútumait (pl. SameSite és Secure) vezérli. További információért lásd a munkamenetek alkalmazás-vezérelt állandóságára (sticky sessions) vonatkozó AWS dokumentációt. Értéke mindig 1-es.

The Trade Desk

Ez a honlap cookie-kat használ a The Trade Desk Inc. (42 N Chestnut St, Ventura, California, CA - 9300, USA) technológiájának használata érdekében. Ha a honlapunkon tett látogatásának kezdetén Ön hozzájárulását adta ezen sütik használatához a GDPR 6. cikkének (1) bekezdése a) pontja szerint, a következő személyes adatok feldolgozására kerül sor: egyedi süti- és eszközazonosítók, mobileszközök reklámcélú azonosítói, IP-címek, helymeghatározási adatok, böngésző- és eszköztípus, verzió és beállítások, a reklámmegjelenések böngészési előzményei és a böngészési előzményekből származó, az Ön érdeklődésére vonatkozó információk.  Ezeket az adatokat kombinálhatjuk az Ön érdeklődési körére vonatkozó, már a korábbiakban eltárolt információkkal.

A trade desk technológia attribúció-elemzéseket, valamint a reklámok célközönségével kapcsolatos egyéb elemzéseket végez, valamint célcsoportokat állít, hasonlít és kapcsol össze.  Alkalmazásának célja a hirdetések érdeklődési körön és igényeken alapuló megjelenítése a felhasználók számára.

Ha hozzájárulását adta személyes adatainak reklámcélú cookie-k által történő kezeléséhez, de vissza kívánja vonni, ezt úgy teheti meg, ha módosítja ezen az oldalon a cookie beállításait (görgessen felfelé az oldal tetejére). Teljes egészében is törölheti a cookie-kat a böngészőjéből. Erre vonatkozóan lejjebb, a „Cookie-k letiltása” cím alatt talál bővebb információt. Ezenkívül a https://www.adsrvr.org/ oldalon is bármikor tiltakozhat a The Trade Desk által előállított cookie adatok kezelése ellen. A The Trade Deskre vonatkozó, adatvédelemmel kapcsolatos bővebb tájékoztatást lásd a The Trade Desk adatvédelmi szabályzatában: https://www.thetradedesk.com/general/privacy-policy. 

Név Időtartam Magyarázat
TDID 1 Év

A cookie-k lehetővé teszik számunkra az egyedi webböngészők és eszközök megkülönböztetését, felismerését és a rájuk vonatkozó adatok eltárolását, valamint azt, hogy az itt ismertetett hirdetési célokból adatokat tárolhassunk a szervereinken. Cookie domainünk a következő: adsrvr.org. A Trade Desk ID (TDID) az internetböngésző profilok különböző oldalakon és időben történő felismerésére használt fő cookie és azonosító.

Adform

Amennyiben Ön a honlapra látogatva a GDPR 6. cikkének (1) bekezdés a) pontja alapján ehhez hozzájárulását adta, a honlapon az Adform A / S (Wildersgade 10B, 1. sal. 1408 Copenhagen, Denmark) által biztosított reklámcélú és böngészési tevékenységet követő cookie-kat használunk.

Az Adform minden egyes eszközhöz egyedi eszközazonosítót generál: Ezenkívül az Adform készülékek közti azonosítókat is generál vagy vásárol harmadik felektől az ugyanazon felhasználóhoz tartozó eszközök és azonosítók összekapcsolása céljából. Enek érdekében a következő személyes adatok feldolgozására kerül sor: az eszköz operációs rendszere, a használt böngésző típusa és annak beállításai, IP-cím, a weboldalakon és mobilalkalmazásokon történt felhasználói interakcióra és tevékenységre vonatkozó információk, a felhasználó hirdetésekkel való interakciója, az interakció vagy tevékenység időpontját is beleértve, internetcímek, a keresőmotorba beírt keresőkifejezések, valamint az eszköz hozzávetőleges földrajzi elhelyezkedésére vonatkozó információk (város, régió, irányítószám), amelyek csonkolt IP-címadatokból vagy GPS-adatokból kerültek generálásra akkor, amikor a felhasználó megnyitott az eszközzel egy weboldalt vagy mobilalkalmazást. Az adatkezelés célja, hogy lehetővé tegye a felhasználó egyéni érdeklődésének megfelelő, célzott, személyre szabott hirdetések megjelenítését a felhasználó számára a weboldalakon és a mobilalkalmazásokban, valamint a hirdetések hatékonyságának elemzését és a hirdetések elérésének előrejelzését.  Az Adform e célból a felhasználó harmadik féltől kapott személyes adatait is feldolgozhatja. Az Adform olyan partnerekkel áll kapcsolatban, mint a Google, az Adobe, az Oracle, az Amazon és számos további szolgáltató. Az adatok az EU tagállamain és az EWR-en kívüli országokba is továbbításra és ott feldolgozásra kerülhetnek. Annak érdekében, hogy az Adform szolgáltatásait a cookie-alapú hirdetési rendszerben nyújthassa, az Adform automatikusan álnevesített azonosítókat cserél az ilyen partnerekkel, és szinkronizálja az azonosítókat. Az Adform által a böngészőkben elhelyezett cookie-k 60 nappal az utolsó interakciót követően lejárnak. Az Adform nem tárolja a Cookie-alapú információkat 13 hónapnál hosszabb ideig. A cookie-k legfeljebb 13 hónap elteltével törlődnek.

Ha hozzájárulását adta, de azt vissza kívánja vonni, ezt úgy teheti meg, ha módosítja ezen az oldalon a cookie beállításait (görgessen felfelé az oldal tetejére). Böngészőjének beállításait is módosíthatja. Erre vonatkozóan lentebb, a „Cookie-k letiltása” cím alatt talál bővebb információt. További lehetőségként az Adformmal is felveheti a kapcsolatot, és tiltakozhat az Adform cookie-k használata ellen. További információ a https://site.adform.com/privacy-center/platform-privacy/opt-out/ oldalon.

Arra vonatkozóan, hogy az Adform miként kezeli az Ön adatait, a következő helyen talál bővebb információt: https://site.adform.com/privacy-center/platform-privacy/product-and-services-privacy-policy/

Név Időtartam Magyarázat
uid 60 Napok

Egyedi azonosító

C 10 Évek

Azonosítja, hogy a felhasználó böngészője elfogadja-e a cookie-kat. Ha 1-esre van állítva, a cookie-k használata engedélyezett (60 napig történő tárolás, egyébként 3 az opt-outra (3650 nap tárolási idő).

TPC 14 Napok

Azonosítja, hogy a felhasználó böngészője elfogadja-e harmadik felek cookie-jait.

GCM 1 Nap

Azonosítja, hogy szükséges-e ismételten ellenőrizni a partner cookie egyezőségét.

CM 1 Nap

Azonosítja, hogy szükséges-e ismételten ellenőrizni a partner cookie egyezőségét (az AdServing állítja be).

CM14 14 Napok

Azonosítja, hogy szükséges-e ismételten ellenőrizni a partner cookie egyezőségét (a Cookie Matching állítja be).

token A munkamenet vége

Biztonsági token a funkció letiltásához (opt-out).

otsid 10 Évek

Reklámozó-specifikus opt-out.

cid 60 Napok

Cookie id (legacy) – ugyanaz, mint az uid.

adtrc 7 Napok

 Azonosítja, hogy sor került-e böngésző-információ gyűjtésére.

SR<RotatorID> 1 Nap

Szekvenciális rotátor adatok – tartalmazza az összes megjelenést, a napi megjelenéseket, az összes kattintást, a napi kattintásokat és az utolsó megjelenés dátumát.

CT<TrackingSetupID> 1 Óra

Azonosítja az utolsó kattintás tagságát 3. felek pixeljei vonatkozásában a reklámozó oldalain.

EBFCD<BannerID> 7 Napok

Azonosítja a napi gyakorisági korlátozást a kinyíló bannerek esetében.

EBFC<BannerID> 7 Napok

Azonosítja a teljes gyakorisági korlátozást a kinyíló bannerek esetében.

CFFC<TagID> 7 Napok

Összetett banner gyakorisági korlátozás.

DigiTrust.v1.identity 7 Napok

A DigiTru.st független iparági testület által beállított felhasználó azonosító.

Zemanta

Amennyiben Ön a honlapunk meglátogatásakor hozzájárult ezen felhasználáshoz a GDPR 6. cikkének (1) bekezdés a) pontja szerint, beállításra kerülnek a Zemanta Inc (33 West 17th Street, Midtown, New York 10011; Outbrain vállalat) cookie-jai. Ezen sütik használatával minden egyes végfelhasználóhoz egyedi felhasználói azonosítót rendelünk, amely lehetővé teszi a felhasználók személyre szabott nyomon követését. Felhasználásra kerül a végfelhasználó IP-címe, földrajzi elhelyezkedése és eszközazonosítója, valamint a felhasználók különböző weboldalakon tanúsított felhasználói magatartása is annak érdekében, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő, célzott hirdetéseket lehessen megjeleníteni a számukra.

Ha hozzájárulását adta személyes adatainak a Zemanta cookie-k használatával történő kezeléséhez, de vissza kívánja vonni, ezt úgy teheti meg, ha módosítja ezen az oldalon a cookie beállításait (görgessen felfelé az oldal tetejére). Ezenkívül böngészőjének beállításait is megváltoztathatja. Erre vonatkozóan lejjebb, a „Cookie-k letiltása” cím alatt talál részletes útmutatást. Arról, hogy még miként vonhatja vissza a a Zemanta segítségével megjelenített, érdeklődésalapú online hirdetésekhez való hozzájárulását, a https://www.zemanta.com/opt-out oldalon talál információt. A Zemanta által alkalmazott adatvédelemmel kapcsolatos bővebb tájékoztatást lásd a  következő oldalon: https://www.zemanta.com/legal/privacy/

Név Időtartam Magyarázat
zuid 1 Év

Az anonim felhasználó azonosítóját tartalmazza. Felhasználói akciók, például az ajánlatokra történő kattintások nyomon követésére szolgál.

zoptout 100 Évek

Az optout rom Z1 nyomon követő szolgáltatásokra vonatkozó információt tartalmaz.

Cookie-k letiltása

Amikor a honlapunkra látogat, lehetőséget kínálunk arra, hogy részben vagy egészen hozzájáruljon a cookie-k használatához. Ennek eredményeképpen a technikailag feltétlenül szükséges cookie-kon kívül meg is tilthatja a cookie-k vagy azok egy részének használatát. Amennyiben hozzájárul a cookie-k használatához, hozzájárulását ezen az oldalon, az oldal felső részén bármikor visszavonhatja.

További lehetőség a cookie-k törlése a honlapra látogatást követően, valamint az anonim (a Chrome-ban „incognito”, az Internet Explorerben „InPrivate”, a Firefox és a Safari böngészőkben „Private Browsing”, stb. elnevezésű) módban történő böngészés a honlapon.

Internetböngészőjének megfelelő konfigurálásával megtilthatja a cookie-k elmentését a merevlemezére, illetve azt, hogy minden alkalommal feltegyük a kérdést, hogy hozzájárul-e a cookie-k használatához. A korábban beállított cookie-k törlésére is van lehetőség. Böngészőjének Súgójában részletesen olvashat arról, hogy mindezt miként lehet beállítani, de a következő pontban is további információt talál ezzel kapcsolatban. Felhívjuk rá szíves figyelmét, hogy amennyiben nem fogadja el a cookie-kat, azzal korlátozhatja a honlap működését. 

A böngészők konfigurálása és a cookie-k törlése

Böngészőjében az alábbi módon tilthatja le a cookie-kat (szíveskedjék figyelembe venni, hogy a különböző böngészők beállításának módja rendszeres időközönként változhat, ezért nem garantálhatjuk az alábbiakban ismertetett lépések helytállóságát):

Firefox

  1. Nyissa meg a Firefox böngészőt.
  2. Válassza ki a „Menüt”, majd a „Beállítások” menüpontot az eszköztárban.
  3. Válassza ki az „Adatvédelem és Biztonság” fület.
  4. Az „Előzmények”-nél válassza az „előzmények alapbeállítása” opciót.
  5. Vegye ki a pipát az „Emlékezzen a böngészési és letöltési előzményekre” lehetőség elől és mentse el beállításait.

 

Internet Explorer

  1. Nyissa meg az Internet Explorert.
  2. Kattintson az „Eszközök”, majd az „Internet Opciók” gombra.
  3. Kattintson a „Privát böngészés” fülre.
  4. A „Cookie-k és privát böngészés” alatt az alábbi opciót válassza: „Cookie-k és honlapadatok elutasítása (problémát okozhat bizonyos honlapoknál)”.

 

Microsoft Edge

  1. Nyissa meg a Microsoft Edge böngészőt.
  2. Kattintson a jobb felső sarokban található menü gombra és válassza a „Beállítások” lehetőséget.
  3. Görgessen lefelé a „Mutassa a haladó beállításokat” gombig és válassza ki.
  4. Még lejjebb találja a „Cookie-k” kategóriát több különböző választási lehetőséggel.
  5. Ha a „Minden cookie letiltása” lehetőséget választja, további cookie-k nem kerülnek elmentésre.
  6. Megjegyzés: Felhívjuk rá figyelmét, hogy egyes weboldalak nem működnek cookie-k nélkül.

 

Google Chrome

  1. Nyissa meg a Google Chrome böngészőt.
  2. Válassza ki a „Beállítások” opciót.
  3. Kattintson a „Haladó” opcióra.
  4. A „Privát böngészés” fül alatt kattintson a „Tartalombeállítások” lehetőségre.
  5. A „Cookie-k” résznél inaktiválja a következő funkciót: „Cookie fájlok webhelyek által történő tárolásának és olvasásának engedélyezése” (javasolt).

 

Safari

  1. Nyissa meg a Safarit.
  2. Válassza a „Beállítások” lehetőséget a funkciók listájából (szürke fogaskerék a jobb felső sarokban) és kattintson a „Privát böngészés” opcióra.
  3. A „Cookie-k elfogadása” pontnál meghatározhatja, hogy a Safari elfogadjon-e cookie-kat a honlapoktól, és ha igen, mikor.